Ego state terápia

„...Magamat nem ismerem. De ismerek valakit, aki bennem lakik, akivel én sohase beszélgettem, aki gyakran megszólal, hetykén és hangosan, nem törődve azzal, hogy én sohasem válaszoltam neki, hogy szégyellem és zavarba vagyok miatta, mint valami neveletlen kölyök miatt társaságban az illedelmes szülő.
Most, hogy beszélek róla, csodálkozva veszem észre, hogy még nevet se adtam neki, annyira haragszom rá, annyira igyekeztem mindig, hogy elhitessem magammal, hogy ő nincs.
Pedig ő van. Minek nevezzem? Én-nek csak nem, hiszen ő nem én vagyok, ő egészen kicsike. Ő az Énke, de nem szeretném, ha velem azonosítanák.”

(Karinthy Frigyes: Én és Énke)

Az Ego state terápia elmélete Paul Federntől ered, a gyakorlatban alkalmazott terápiás technikát Helen és John Watkins dolgozta ki. Federn felismerte, hogy a személyiség nem az érzékelés, a gondolatok és az érzelmek homogén egységeként képzelhető el, hanem különböző én-állapotok valóságos családjából épül fel. Ezért van az, hogy bizonyos helyzetekben viselkedésünk, beszédünk, érzelmeink alapján kissé más személynek érezhetjük magunkat.

Egy ego-állapot kialakulására akkor kerül sor, amikor egy új, ismeretlen vagy váratlan helyzettel találkozunk, amiben a megszokott reakciómódok nem vezetnek eredményre. Kialakulhatnak:

• a normál fejlődés folyamatában a szülői, iskolai, vagy kortárscsoport által támasztott elvárásoknak való sikeres megfelelés céljából
• számunkra fontos személyekkel való azonosulás (introjekció) következtében
• traumatikus esemény (pl. súlyos bántalmazás, baleset) hatására

Számos ego-állapotunk pozitív és hasznos. Vannak ego-állapotaink, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy kompetensek lehessünk a munkánkban, szeressünk valakit, igazán élvezzünk valamilyen sportot vagy valamilyen ételt. A dohányzóknak vannak olyan ego-állapotaik, amelyek élvezik a dohányzást, és olyanok, amelyek nem akarnak rágyújtani.

Egy hét folyamán hozzávetőleg 5–15 ego-állapotunk kerül használatba. Számos olyan ego-állapotunk is van, amelyik csak nagyon ritkán kerül irányítói helyzetbe.

Az ellentétes célokkal bíró ego-állapotok konfliktusba kerülhetnek egymással. A „belső vívódás” kifejezés is az eltérő szándékú én-állapotok egymással való vetélkedésére utal. Ezek a konfliktusok gyakran pszichés vagy testi tüneteket eredményeznek.

Az Ego state terápia során feltárható, hogy az egyes én-állapotok mikor keletkeztek, milyen életkörülmény hívta őket életre, és mi a funkciójuk. A negatív pszichológiai vagy testi tüneteket generáló ego-állapotok működése megváltoztatható, így a személyiség pozitív és integrált részévé válhatnak. A hajdan traumatizálódott ego-állapotok meggyógyíthatók. Az egymással kevés vagy egyáltalán semmilyen interakciót nem folytató ego-állapotok közti kommunikáció javítható, ezzel segítve az adaptívabb beilleszkedést a személyiség egészébe.

Valósággal önmagunk felfedezésével ér fel, ahogy megismerjük ego-állapotainkat és azok érzelemvilágát. Megérthetjük, hogy egy szituációban miért viselkedünk egy adott módon, és megtapasztalhatjuk azt is, hogy mi állhat például egy hirtelen hangulatváltozásunk hátterében. Rendkívül izgalmas, ahogy felfedezzük ego-állapotaink eredetét és szerepét, hiszen ezzel lehetőségünk nyílik saját életünk kézben tartására.

WATKINS, H. H. (1993) Ego-State Therapy: An Overview. American Journal of Clinical Hypnosis. Vol. 35, No. 4.

EMMERSON, G. (2007) Ego State Therapy. Crown House Publishing Ltd.

DAUBNER B., DAUBNER E. (2015) Integratív pszichoterápia – integratív hipnoterápia. Daubner és Daubner Kkt. Bp. 249-381. old.