Szorongás

Ha egyszer felfogjuk, micsoda hiábavalóság minden kérdés, mely a nyugtalan elmében fölmerül, s hogy mindez mindig csak akkor merül fel, amikor a félelem befészkeli magát a szívünkbe, nos akkor rájövünk, hogy a félelemmel majd a kételyek is eltűnnek, eloszlanak, ha szembetaláljuk magunkat a bennünk rejlő erővel.”

(Frédérick Leboyer)


A szorongás egyike a leggyakrabban előforduló pszichés zavaroknak, amely általában a következő testi tünetekben és viselkedésjegyekben ölt testet:

  • szapora szívverés és légzés, légszomj, gombócérzés a torokban, remegés, általános gyengeség, izzadás
  • nyugtalanság, feszültség, idegesség, félénkség, gátoltság, visszahúzódás, túlzott aggodalmaskodás („Mi lesz, ha...” gondolkodás), maximalizmus, perfekcionizmus, túlzott kontrolligény, negatív érzések elfojtása

A leggyakrabban előforduló szorongásos kórképek:

 

Pánikzavar

A pánikrohamok „derült égből villámcsapásként”, váratlanul jelennek meg, és tünetei nagyon intenzívek. A tünetek hátterében azonban az orvosi vizsgálatok során nem mutatható ki semmilyen szervi ok.

A pánikroham tünetei:

  • szapora szívverés
  • légszomj, fulladás
  • mellkasi fájdalom
  • szédülés, ájulásközeli állapot, bizonytalanságérzés
  • hő- vagy hideghullám, izzadás
  • hányinger, sürgető székelési / vizelési inger
  • megőrüléstől való félelem
  • kontrollvesztés érzése
  • halálfélelem

Az egyszeri alkalommal megjelenő pánikroham még nem tekinthető betegségnek, viszont a gyakran előforduló rohamok, amelyek az életvitelt is jelentősen befolyásolják (pl. megnehezítik a közlekedést, munkavégzést, tanulást, stb.) már pánikzavarra utalnak. A pánikzavar nagyon gyakran agorafóbiával együtt jelentkezik. Az agorafóbiás félelem gyökere, hogy a pániktünetek olyan helyzetben jelentkeznek, ahol nincs lehetőség az „elmenekülésre”; ahonnan kínos távozni (pl. tömegközlekedés, autóvezetés; zsúfolt helyek, bevásárlóközpontok, tömeg, sorban állás).

Mivel a pánikrohamok nagyon intenzívek, ijesztőek, halálfélelmet keltenek, gyakran már az első alkalom után erős félelem alakul ki a következő roham megjelenésétől. Ez a szorongás pedig fokozza a testi tünetek monitorozását. Ezáltal a minimális testi tünetek is a katasztrófa előjelének és vészhelyzetnek minősítődnek megerősítve a pánik ördögi körét.

A kognitív pszichológiai megközelítés szerint a zavar lényege a sérülékenységben ragadható meg. Az egyén olyan külső vagy belső veszélyt érzékel, amelyet nem tud kontrollálni, amely fölött úgy érzi, nincs hatalma. A sebezhetőség érzését felerősíti, hogy az egyén alábecsüli saját erőforrásait, megküzdési kapacitását; érzékenyen reagál a sikertelenségekre, frusztrációkra; a szorongás testi tüneteit pedig egy közelgő „katasztrófa” előjelének tekinti.

A pánikrohamok megjelenése a kapcsolati (elsősorban családon belüli kötődési és függőségi) viszonyokat is alapvetően megváltoztatja. A szorongások egyik rejtett, tudattalan forrása a kapcsolat elvesztésétől való félelem. A tünetek gyakran a kapcsolatokból fokozatosan eltűnő szálak szerepét veszik át, így biztosítva annak fennmaradását.

PEURIFOY, R. Z. (1998) Szorongás, fóbiák, pánik. Medicina Könyvkiadó, Bp.

 

Fóbiák

A fóbia félelmet jelent – valamilyen szituációtól, tárgytól, állattól, személytől való félelmet takar. Mindannyian félünk bizonyos dolgoktól, azonban szükség esetén képesek vagyunk szembenézni félelmünk tárgyával. Fóbiáról akkor beszélhetünk, amikor valaki mindenáron igyekszik elkerülni a rettegettnek vélt szituációt, vagy csak nagy kínok árán képes elviselni a szorongáskeltő helyzetet. Mindemellett a fóbiától szenvedő tisztában van azzal, hogy félelme eltúlzott, irracionális.

A fóbiák három fő csoportba oszthatók: agorafóbia, szociális fóbia és a specifikus fóbiák.

Az agorafóbia jelentése ’félelem a tértől’. Az agorafóbiás személy azonban nemcsak a nyílt tereket kerüli, hanem a tömeget, a zsúfolt helyeket, üzleteket, bevásárlóközpontokat is. Fél egyedül elmenni otthonról, tömegközlekedési eszközön utazni vagy autót vezetni. Az agorafóbia gyökerét az a félelem képezi, hogy ezekben a helyzetekben pánikrohama lesz, és segítség nélkül marad. Ezért a szorongást keltő szituációt kerülni igyekszik; vagy társra, kísérőre van szüksége ezekben a helyzetekben.

Szociális fóbia esetén a félelem forrása a figyelem középpontjába való kerülés társas helyzetekben (pl. nyilvános szereplés, üzleti tárgyalás vagy akár egy baráti beszélgetés kapcsán). Minden ember kisebb-nagyobb lámpalázat él át szereplés előtt/közben vagy vizsgahelyzetben. Azonban a szociális fóbiától szenvedő személy ezekben a helyzetekben – vagy akár csak ezekre a helyzetekre gondolva – olyan intenzív félelmet él át, amely megnyilvánulhat fizikai tünetek formájában (pl. elpirulás, izzadás, remegés), és kognitív szinten is (pl. félelem a megszégyenüléstől és a nevetségessé válástól). A heves szorongás következtében a figyelme mindinkább a zavaró tünetekre összpontosul, egyre kevésbé tud az adott objektív szituációra és a beszélgetőpartnerére koncentrálni. Ennek következtében valóban nagyobb az esélye annak, hogy belezavarodik a mondanivalójába, ami viszont még jobban fokozza a szorongását. A személy végül megszégyenülésnek, totális kudarcnak, „leégésnek” éli meg a helyzetet, és gyakran még hetek múlva is ezen rágódik.

A specifikus fóbiák jól körülírható, meghatározott dolgoktól való félelmet jelentenek. Ide sorolható az:

  • állatoktól (pl. pók, kutya, kígyó, ló)
  • orvosi beavatkozástól (pl. vérvétel, a vér látványa, fogászati kezelés)
  • bizonyos szituációtól (pl. repülés, tömegközlekedés, lift, mozgólépcső)
  • természeti jelenségektől (pl. villámlás, sötétség, víz) való félelem.

 

Kényszerbetegség

Minden ember viselkedésében megjelenhetnek esetenként kényszeres vonások, ez azonban még nem tekinthető betegségnek. Kényszerbetegség alatt olyan kényszergondolatokból és/vagy kényszercselekvésekből álló tünetegyüttest értünk, amely tartósan fennáll, és jelentősen megnehezíti a személy mindennapjait.

A kényszergondolatok kínzó, kellemetlen, szorongást okozó gondolatok. Tartalmukat tekintve lehetnek agresszív tartalmúak, vonatkozhatnak beszennyeződéstől, fertőzéstől való félelemre, valamint rendre és szimmetriára. Leggyakoribb kényszergondolatok:

  • agresszív tartalmú gondolatok (önmaga vagy mások bántalmazására irányuló gondolatok)
  • beszennyeződéssel, megfertőződéssel kapcsolatos gondolatok (pl. félelem a betegségektől, portól, sártól)
  • rendre és szimmetriára vonatkozó kényszergondolatok
  • kóros kételkedés (pl.: Biztosan bezártam az ajtót? Kihúztam a vasalót?, stb.)

A kényszercselekvés olyan viselkedés, amely a kényszergondolatokat kísérő heves szorongás elhárítását szolgálja. Célja a kínzó feszültség csökkentése vagy pedig a rettegett esemény bekövetkezésének elhárítása. Általában a személy felismeri, hogy viselkedése túlzott mértékű vagy haszontalan. A kényszercselekvések gyakran nagyon időigényesek és a beteg mindennapi életét jelentősen megnehezítik. Ha sikerül is időlegesen leállítani a kényszeres viselkedést, a szorongás mértéke jelentősen megnő.

 

PTSD

„… ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja”

(Illyés Gyula)

 

A poszttraumás stressz zavar (PTSD) olyan megrázó esemény átélését követően alakul ki, mely során a személy élete vagy testi épsége veszélybe kerül. A leggyakoribb kiváltó tényező valamilyen traumatikus élmény vagy erőszakos cselekmény átélése:

  • nemi erőszak
  • agresszív támadás
  • súlyos testi sérülés / baleset elszenvedése
  • természeti katasztrófa elszenvedése
  • háborús élmények

A PTSD tünetei:

  • állandó készenléti állapot (mintha a veszély ismét bármelyik pillanatban bekövetkezhetne)
  • nyugtalanság
  • ingerlékenység
  • koncentrációs zavar
  • alvászavar
  • pszichoszomatikus tünetek

A traumára való emlékezést sajátos kettősség jellemzi. A személy általában nem tudja teljes egészében rekonstruálni a történteket, azonban gyakori, hogy emlékbetörések (bevillanó emlékképek) során, vagy rémálmok formájában ismételten felvillannak az esemény egyes részletei. A traumás élményt szimbolizáló, vagy arra emlékeztető helyszín is intenzív reakciót vált ki a személyből. A traumás eseményt, például a nemi erőszakot követően gyakori a visszahúzódás, másoktól való elszigetelődés, a szégyen, undor, öngyűlölet és önvád, a bűntudat, és a trauma okozójára irányuló heves düh. A zavar szubklinikus formájában is figyelmet érdemel, amikor a tünetek közül csak néhány van jelen.

Az (élet)veszély megélése, a tehetetlenség megtapasztalása a biztonságos, kiszámítható világba vetett hit megingásához vezet. A gyógyulás felé vezető úton fontos szerepet kap a belső biztonság újbóli megteremtése.

 

HERMAN, J. (2003) Trauma és gyógyulás. Háttér Kiadó, Bp.

© 2017 Deák Ingrid



Telefon: 06 70 / 225 8143
E-mail: deakingrid@gmail.com